Art Face Seven
Arhívum
BACHTÓL BACHIG
Dobozy Borbála, Szekendy Tamás és a Trio Antiqua / Art Face Seven Régizenei Estek
2008.12.07.
Második régi zenei estjét rendezte meg november 29-én az Art Face Seven elnevezésű régi zenei ügynökség. Az MTA várbeli kongresszusi terme szépen megtelt ebből az alkalomból, és öröm volt látni, hogy a rendezők a részletekre is ügyeltek a művészek elhelyezésétől egészen a virágokig. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
![]() Johann Sebastian Bach |
A műsor Bach zenekarra és szólóhangszerekre komponált műveiből állt: a két csembalóra és zenekarra írott három versenyműből, valamint a fuvolára és zenekarra írott h-moll szvitből, Bach egyik legnépszerűbb kompozíciójából. A hangverseny két csembalistája Dobozy Borbála és Szekendy Tamás volt, a h-moll szvit fuvolaszólóját Bertalan Andrea játszotta, a kísérő zenekar pedig szemre a Capella Savaria legszűkebb változata volt, bár a műsor kibővített Trio Antiquaként (művészeti vezető: Kalló Zsolt) aposztrofálta. Persze mindkét elnevezésnek megvan a maga logikája: az együttes a szólóhangszerekkel szemben zenekarként funkcionált, viszont kamarazeneszerűen, minden szólamot csupán egyetlen hangszer adott elő. Bach templomi műveinek előadásában, ha nem is általános, de ma már bevett szokás a „kórus” szóló-énekkvartettel történő realizálása. (Ma már ez számít a bachi praxisnak igazolhatóan megfelelő megoldásnak, még olyan nagyszabású művek esetében is, mint a Máté-passió.) Versenyműveket ritkábban hallunk tulajdonképpeni zenekar helyett vonósnégyessel (illetve a nagybőgővel együtt: vonósötössel) megszólalni, jóllehet ez az opció a barokk zenében szinte minden esetben számításba jön.
| A Zimmermann-féle kávéház |
Különösen kézenfekvő ez a megszólaltatási lehetőség akkor, ha a Bach által voltaképp a korabeli világi zenélés lipcsei fellegvárának számító, a Telemann alapította Collegium musicumnak otthont adó Zimmermann-féle kávéház számára föltalált csembalóversenyről van szó – még ha mindjárt kétcsembalósról is. A Bach-korabeli csembaló ugyanis nem éppen masszív hangzásáról volt nevezetes, konstruktőreinek eszébe sem jutott, hogy a hangszernek egy egész zenekarral kellene egyensúlyt tartania: ők szóló-, kamarazenei és continuo-hangszert építettek. Éppen ezért volt Bach ötlete, a csembalóverseny, megszületésének pillanatában olyan eredeti, sőt kissé bizarr. (Ha valakinek, hát Bachnak persze elhisszük, hogy előre látta a billentyűs hangszereknek az elkövetkező évtizedekben bekövetkező metamorfózisát is.)
Nos, túloznánk, ha azt állítanánk, hogy ez a vékony felállás a november 29-i koncerten különösebben telt hangzással szolgált volna a közönség számára. Feltételezem, hogy ebben annak is szerepe volt, hogy a várbelihez hasonló hosszúkás termek, a hosszabbik oldaluk középpontjában hordják súlypontjukat, ha tehát valaki a teremben zenél vagy szónokol, akkor nem a terem végében, a mozinézőtérszerűen leültetetett közönség előtt, hanem széles és ívelt széksorok előtt, az egyik hosszú oldal közepén kell elhelyezkednie. Ez most is így történt, ám a nagy oldalirányú kiterjedés jelentős hangveszteséggel járt, s így sokszor az volt az érzésünk, hogy a szólisták és a „zenekar” közül mindegyik a háttérbe szorult a másikhoz képest. Ez a viszonylagos „szárazság” és utánzengés-hiány nem bizonyult előnyösnek a művészek számára, mert a hangzást megfosztotta érzéki jellegétől, ráadásul pedig a legkisebb tökéletlenség is meghallatszott. Éppen ezért volt jelentős teljesítmény az előadóktól, hogy ebben a helyzetben is teljes értékű zenei élménnyel, és nem is egyszer emlékezetesen szép pillanatokkal vagy egész tételekkel szolgáltak.
![]() Dobozy Borbála |
Dobozy és Szekendy egyaránt virtuozitásáról ismert csembalista; ám ezen az estén úgy érezhettük, hogy ennél lényegesen több közük van egymáshoz zeneileg. Mindketten varázslatosan tudnak énekelni hangszerükön, amihez a csembaló esetében valóban varázslat szükséges. És nem csupán időbelileg voltak szinte tökéletes szinkronban, hanem zeneileg is érzékeny összhang és reakcióképesség jellemezte játékukat. Szépen nyilvánult meg mindez a C-dúr versenymű kíséret nélküli lassú tételében. Ugyanitt a zárótétel csembaló-hegedű unisonója helyenként intonációs megbicsaklásokat hozott. Féltünk, hogy a csembalók hangolódtak el máris, de a következő, BWV 1060-as c-moll koncert során már ismét rendben volt minden, sőt talán itt hallottuk a legszebb, legteltebb „zenekari” hangzásokat. A lassú tételben a beszédszerű agogika ragadott meg, izzóan intenzív tartott hangokkal; a zárótétel pedig precíz és temperamentumos volt.
Szünet után h-moll szvit egy-egy kisebb intonációs szeplőtől eltekintve briliáns módon szólalt meg: Bertalan Andrea nagyszerű hangszeres és érzékeny zenész; a mű kaleidoszkópja igazán élvezetesen, sok könnyedséggel és játékossággal, szólista és zenekar valódi összhangjával és összecsiszolt párbeszédével gazdagon fordult körbe. A zárószám: a másik, BWV 1062-es c-moll concerto – a d-moll kéthegedűs versenymű átirata – a három kettősverseny közül a legelmélyültebb, legkomplexebb remekmű. Az előadók kvalitásait dicséri, hogy ebben a műben nyújtották tudásuk legjavát: az I. tétel szövetének áttörtsége, a zárótétel hihetetlen energiája és a bachi zene egyik nagy csodája, a lassú tétel lehető legszigorúbb eszközökkel felidézett szerelmi eksztázisa mind-mind hallhatóvá és átélhetővé vált. Sok ilyen régi zenei estét szeretnénk hallani.
Szerző: Malina János
Címkék: Bach, Dobozy Borbála, Szekendy Tamás, Trio Antiqua
Helyszín: MTA Kongresszusi terem
Időpont: November 29.
Megítélt támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
Art Face Seven Régizenei Esték 2008/2009. évi hangversenysorozat megrendezésére (2008)
Karácsonyi Mária-vecsernye
- 2008. december 19.
A budapesti Mátyás-templomban Claudio Monteverdi: Vespro della Beata Vergine címû híres mûvét mutatják be. A Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai a régizene fontos erdélyi népszerûsítõiként vesznek részt a rendezvényen.
Az utóbbi évtizedekben reneszánszát éli a régizene, követõit nagy elismerés övezi világszerte. Nicolaus Harnoncourt vagy Jordi Savall albumai popsztárokat megszégyenítő példányszámban kelnek el, és az igényesebb koncertek is telt házra számíthatnak. Karácsony elõtt a budapesti Mátyás-templomban Claudio Monteverdi: Vespro della Beata Vergine címû híres mûvét mutatják be. A pénteki koncert páratlan összefogással jöhetett létre, a CantuS CorvinuS énekegyüttes, a Custos Viola Consort, a Sebastian Consort és a Sonatores Pannoniae szerepelnek elõadóként. A neves együtteseket az est karmestereként – a régizene jó ismerője – Klembala Géza fogja össze.
Régizene Csíkszeredában
Márton Judit, a Hargita Megyei Kulturális Központ irodavezetõje és Péter Boglárka, az intézmény szaktanácsadója a Monteverdi-koncertet rendezõ Art Face Seven régizenei koncerteket szervezõ iroda meghívására érkezett Budapestre. Nem véletlen az idõzítés, a Központ a szervezõje a nyaranta megrendezett Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak. Az ünnepségsorozat harmincéves múltra tekint vissza. A helyszín megválasztása is szimbolikus, hiszen Kájoni János életének nagy része is e városhoz kötõdik és itt nyomtatta ki híres énekeskönyvét, a Cantionale Catolicumot. Az 1979-es induláskor az úttörõ szerep a Barozda Együttesnek jutott, s a szakmai találkozókon kezdetben csak helyi együttesek vettek részt. A hatóságok 1986-ban betiltották a rendezvényt, és csak a rendszerváltás után éledt újjá a hagyomány. Az évek során igazi európai fesztivállá nõtte ki magát, s néhány hónappal ezelõtt az Európai Régizenei Fesztiválok Szövetsége, a REMA is felvette tagjai sorába. „A csíkszeredai találkozó a régizene területén a legpatinásabb rendezvénysorozat Erdélyben – értékeli a kezdeményezést Péter Boglárka. – A párhuzamosan megrendezett Régizenei Nyári Egyetem a meghívott neves elõadókat kéri fel tudásuk megosztására.
A hangszeres mesterkurzusokat és elméleti elõadásokat hét témában rendezzük 2009-ben.” Az erdélyi szakemberek jövetelének praktikus okai is voltak: az Art Face Seven már korábban is dolgozott határon túli elõadókkal, s a nagykárolyi Deák Endre lantművész nagy sikerû koncertje után tovább kívánja bõvíteni erdélyi régizenei kapcsolatait.
Régiók cserekapcsolata
„Különös figyelmet fordítunk az erdélyi mûvészekkel való együttmûködésre – nyilatkozta a Krónika kérdésére a sajtótájékoztatón Hetessy Csaba, az Art Face Seven iroda vezetõje. – A két szervezet számos sikeres koncerttel a háta mögött szeretné megosztani a másik régióval is eredményeit. Egy hangverseny megszervezése, a betanulás nagy energiát és pénzt emészt fel, így kézenfekvõ, hogy e produkciókat kicseréljük. Az európai pályázatokból is hatékonyabban tudunk közösen profitálni.”
A kezdeményezésen mindenki nyerhet, a próbákon hallottak alapján bátran kívánhatjuk, hogy Monteverdi remekművét a szeredai közönség is mihamarabb megismerje.
Monteverdi Mária-vecsernyéje
Monteverdi páratlan szerepet játszott a zenetörténetben, két korszak, a reneszánsz és a barokk mezsgyéjén alkotott. Vespro della Beata Vergine című művében, Mária vecsernyéjében vannak a mai fül számára is modernnek ható részek is. A mû külön érdekessége, hogy a hagyomány szerint egyes dallamai Magyarországon már a 16. században is elhangzottak, amikor a szerzõ, a mantuai herceget követve, Esztergom alatt harcolt a törökkel, s a város bevétele után elõadást is szervezett műveibõl.
Szerző(k): Csermák Zoltán
- Készült: 2008. december 19.








