A korai kereszténység zenéjét mutatja be a válogatás második lemeze. A Római Birodalom súlyos üldöztetései után 313-ban Constantinus császár jogilag is elismerte a kereszténységet. A keresztény tanok Jeruzsálemből eljutottak Kis-Ázsiába, Észak-Afrikába, és Európába. A liturgiák zenéje gazdagodott a helyi elemekkel. Ezeket a hallatlanul izgalmas behatásokat mutatja be a lemez, mely kitér a régi Bizánc, Róma, Alexandria vallási központok anyagaira. Mindezeket a centrumokat a közösen vallott hit és a latin nyelv kapcsolta össze. A keresztény hagyományok Ambrosius milánói püspök révén nyugaton is meghonosodtak. Szent Ágoston Vallomások írásából tudjuk, hogy Ambrosius az üldözött néppel a templomokban zsoltárokat, himnuszokat énekeltetett. Ezek számos változatai, az „Alleluja”-k képezik a zenei anyagot e korban. Bizánc – a török birodalom árnyékában – az egyik kiemelkedő keresztény vallási, kulturális központtá vált. Gondoljunk a bizánci építészet legszebb alkotására a Hagia Sofia templomára. A bizánci mellett kitér a válogatás a mozarab liturgiára. Ez a hispániai területen élő nyugatiak liturgiája az arab hódítás előtti VII.század körüli időkből. A nyugati liturgiák közül a legfontosabb a római liturgia volt.

 A gregorián ezeréves története a római katolikus egyházhoz kötődik. Az egyszólamú, hangszerkíséret nélküli liturgia énekek egy óriási dallamkincs forrásai. Ezeréves miseénekek (Introitus, Graduale, Kyrie, Offertorium) elevenednek meg a felvételeken a Deller Consort, az Anonymous 4, Ensemble Organum és a Theatre of Voices együttesek előadásában. A gregorián mise mellett szerepelnek XII. századi cisztercita énekek, s részletek a Codex Calixtinus (1150) gyűjteményből. Új műfajok születtek a miseéneken belül is. A melizmatikus részek alá új szövegeket helyeztek, a régi dallamokat újakkal bővítették, toldásokkal éltek. Az egyház kezében lévő latin nyelvű iskolák utánpótlást biztosítottak a később egyházi szolgálatra készülők számára. Visszatekintve e korra megállapítható, hogy a kultúra és ismeretek továbbadása szempontjából az egyháznak kiemelkedő szerepe volt. A fennmaradt kódexek olyan tudásanyagot hordoznak melyek a mai napig forrásai a kutatásoknak. A gregorián dallamok lejegyzésére különböző neumaírásokat (Szt. Gallen, észak-francia, Aquitán, paleo-frank, Metz) alkalmaztak. Ezek valamely területhez vagy kolostorhoz, vallási központhoz kötődtek.

 A XII-XIII.században a formálódó udvari műveltség terén Franciaországé volt a vezető szerep. Az északi langue d’oil nyelvterület a trouvére-költészet a déli langue d’oc nyelvterület trubadúr- költészetének behatásaival formálódott. Mutatványosok, bohócok, zsonglőrök és vándorénekesek szórakoztatták az akkori udvari népeket. 1150-1300 közötti időkből több mint 200 trouvére neve ismert, akik 2000 trouvére-éneket hagytak az utókorra. Az énekekre jellemző, hogy kevés melodikai elemet alkalmaznak, de élnek a variációk és az ismétlés művészi ötvözésével. Szemben a trubadúrok végig komponált énekeivel, melyeknél fő szempont a kidolgozottság a szöveg és zene terén egyaránt. A trubadúr költő és komponista volt egy személyben. Dalait vagy saját maga, vagy a szolgálatában álló jongleur adta elő. Kisérőhangszerként fidulát, hárfát, tekerőlantot használtak. A lemezen hallhatók mindkét nyelvterület trouvére, trubadúr és a német minnesangerek kiemelkedő alakjainak énekelt költészete. Bernart de Ventadorn, Gautier de Coincy, Neidhart von Reuental, Tannhauser énekei mindannyian a kor szellemét idézik, s megjelenítik koruk kiemelkedő megénekelt eseményeit.

 A XIII.században a középkori kultúra kiteljesedését figyelhetjük meg. Egyetemek sora alakul (Oxford, Montpellier, Párizs, Cambridge). Az egyház teljes szellemi erejét a skolasztika filozófiai rendszere is biztosította. Az építészetben a gótika veszi át a román stílust, óriási katedrálisok építkezései kezdődnek. Zenében a többszólamúság (polifónia) fejlődése bír nagy jelentőséggel. Fejlődik a zenei notáció, a lejegyzések pontosítására több kísérlet történik. A „Notre-Dame iskola” a párizsi Beate Maria Virginis-templomban működött. E templom a későbbi Notre-Dame székesegyház elődje volt. A két első név szerint ismert zeneszerző Leonin és Perotin zeneszerzők is ehhez az iskolához kötődnek. A lemez tematikailag több XIII-XIV.századi kézirat zenei anyagaiba enged betekintést. Bamberg, Montpellier, Salisbury nagyobb egyházi, egyetemi központokban talált kódexek őrizték meg a lemezen szereplő többszólamú műveket. Egy külön csoportot alkotnak a lemezen szereplő Mária-dalok, melyeket a XIII. századhoz datálnak. A művek korabeli hangzása valószínűleg fenséges lehetett, amit oktávkettőzések is színesíthettek.

 1320 körül látott napvilágot Philippe de Vitry zeneszerző és zeneteoretikus „ars nova” munkája, melyben a ritmika és a hangjegyírás kérdéseivel foglalkozott. Az ars antiqua elveinek fejlesztéseivel újításokat mutatott be. Ettől a korszakos műtől datálják az ars nova indulását, mely sokak szerint a késő középkor szellemi forradalma is egyben. A kor számos társadalma erős átalakuláson ment keresztül. Kialakulnak és megerősödnek az európai államok, városállamok alakulnak Itáliában. Háborúk sora és pestisjárványok szedik áldozataikat, ritkítják a lakosságot egész Európában. Változik a gondolkodásmód, szemlélet, s figyelem irányul az ókori művészetekre. Az „új művészet” francia földön született, s innen terjed különböző irányokba. Motetták, balladák és rondeau-k születnek a szerzők tollából. Guillaume Machaut – aki mint a rheimsi székesegyház kanonoka húnyt el – a legjelesebb művelője az ars nova-nak. Machaut mellett Jacopo Bologna, Francesco Landini, Paolo da Firenze művei szólnak a harmonia mundi ars nova lemezén.

 Johannes Ciconia és Jacob Sencleches művei idézik meg a németalföldi 1370-1410 közötti időszakot. Az itáliai és németalföldi ars nova hagyományait mindkét szerző ötvözi. Baude Cordier fantasztikus, egyéni lejegyzést használt egyik művénél, mely szív alakú kottaképpel maradt az utókorra. A notáció, hangjegyek lejegyzése, folyamatos formálódása a XIV. században is újdonságokat hozott. A zenetörténet az 1430-1550 közötti időszakot a németalföldi (franko-flamand) zene kiemelkedő korszakának tekinti. A franko-flamand generáció mesterei voltak Guillaume Dufay, Gilles Binchois, Johannes Ockeghem, Antoine Busnois. A CD anyagának második része betekintést enged ezen zeneszerzők többszólamú műveibe. Dufay – aki burgundiai származású volt – izoritmikus szerkesztésű motettái ünnepi alkalmakra készültek így az 1430-ban a firenzei dóm felszentelésére írt egyik műve. Ockeghem: Requiem művének részletei a kor egyházi zenéjéből adnak ízelítőt. E mű a legelső fennmaradt halotti mise.

 A reneszánsz az egyik legtermékenyebb időszak a művészetek terén, így a zenénél is. Az 1430-1600 közötti időszak, Dufay-től Palestrináig a középkor után meghozza a többszólamúság kibontakozását. A zenetörténet a XVI. század második felét az énekes polifónia klasszikus időszakának tekinti. Zeneszerzők egész sora alkotja meg maradandó műveit a világi és egyházi művek terén. A franko-flamand polifónia jeles képviselői Josquin Desprez, Pierre de la Rue, Clément Janequin. William Byrd - a latin nyelvű mellett - az anglikán templomi zene képviselője e korban, aki a kontinens és az angol hagyományok szintézisét teremtette meg. A reneszánsz kihat Európa szinte minden részére, még a korabeli Magyarországra is. Ennek az óriási „újjászületésnek” mégis a kiindulópontja a művészetek terén Itália. Míg Roland de Lassus, Giovanni Pierluigi da Palestrina művészete a reneszánsz motetta kiteljesedését hozza el, Claudio Monteverdi egyházi zenéje és világi madrigáljai, színpadi művei már a késő reneszánszból a kora barokkba ívelnek át. Monteverdi mellett a kor számos szerzője madrigálkötetek sorát adja ki.

 A francia chanson – mint énekelt szerelmes költemény – Josquin Desprez, Clément Janequin, Pierre de la Rue művészetében érik el csúcspontjukat. A dallamosság, ritmikai változatosság mellett az imitáció jellemzi a chansont. Az angol chansont a lemezen William Byrd és John Dowland két-két műve képviseli. Byrd Thomas Tallis mellett töltötte be a londoni Chapel Royal orgonista tisztét. Elismertségét bizonyítja, hogy I.Erzsébettől 21 évre kottanyomtatásra és eladásra privilégiumot kapott. Kórusműveinek és madrigáljainak gazdag harmóniavilága, virtuozitása a kor legnagyobbjai közé emelték. Az énekelt madrigál virágkorát Itáliában élte, mely 1530 körül már kiteljesedett formájában figyelhető meg számos olasz szerzőnél. A madrigálformát megtartva a szerzők a madrigálszövegek sorainak számát például Cipriano de Rore és Carlo Gesualdo más-más módon kezelte, de hosszabb szövegeket a madrigálszerzők nem használtak. Az említett szerzők mellett Luca Marenzio és Claudio Monteverdi is jelentős mennyiségű madrigáltermést hagyott az utókorra. A vokális többszólamú műfaj szövegírói a kor neves költői is egyben. Tasso, Ariosto, Guarini mellett Petrarca is több mű szövegírója.